Horizont a Bocskaiban

Archív iskolaiesemény

Szigethalmon és Halásztelken élünk, a Bocskai István Református Oktatási Központ gimnáziumába járunk, szabadidőnket zenéléssel töltjük el szívesen. Zenekarunk mostani formációja 2015 júniusában állt össze, ugyanis előtte csak a három testvér (Mosonyi Andi, Vivi és Dani) zenélt, majd később csatlakoztunk hozzájuk jómagam és Galvács Levente. Azóta folyamatosan fejlesztjük magunkat és dolgozunk a saját dalokon. Dalainkban a saját érzéseinket próbáljuk kifejezi, és törekszünk arra, hogy a hallgató is minél jobbam átérezze a szövegeink mondanivalóját. Ami a zenekarunkra jellemző, hogy kitartóak vagyunk és mindannyian szeretjük, amit csinálunk, mellette nagyon jó barátok is vagyunk, ennek köszönhetően az összhang is megvan közöttünk. Szeretnénk minél magasabb szintre jutni és a dalainkat minél több emberhez eljuttatni. A sok otthoni próba meghozta a gyümölcsét, ugyanis 2016 decemberében a Magyar Írószövetség pályázatot írt ki fiatal művészeknek az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából. Mi Farkas Gábor tanár úr versét zenésítettük meg, melynek címe „Jel a kezeken”. A pályázaton 2. helyezést értünk el, ezáltal felvehettük két saját zeneszámunkat stúdióban. A pályázat döntőjében léptünk fel először nagyközönség előtt, de azóta folyamatosan jönnek a koncert lehetőségek. Március 15-én a Bocskai István Református Oktatási Központ adta az városi ünnepi műsort, ahol előadhattuk három saját szerzeményünket. Május közepén indultunk a szigetszentmiklósi Ki mit tud? versenyen, ahol 1. helyezést értünk el. A díj többek között fellépési lehetőség a Punnany Massif és a Belga zenekar előtt június 17.-én a Kéktón. Nyárra nem csak ez az egy koncertünk van, ugyanis június 23.-án felléphetünk a halásztelki Szent László napon is.
Bresák Lizett, 10. a
Bocskai István Református Oktatási Központ