A fogyatékkal élő tanulók elfogadásának elősegítése – érzékenyítő projekt középiskolásoknak

friss Friss hírek

2022. januárjától a Csepel-Szigeti Fogytékosok Sport Egyesülete és a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség képviselői három helyszínen tartottak érzékenyítő felkészítést a fogyatékkal élő fiatalok társadalmi elfogadásának elősegítésére. A részt vevő diákok a Bocskai István Református Oktatási Központ középiskoláját, az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumot és az Apáczai Csere János Középiskolát képviselték.

            A projekt zárásaként márciusban került megrendezésre egy kiállítás Halásztelken, a Bocskai kapuin belül. A kiállítás a SZÍN-játék nevet kapta, nem is véletlenül. A név első része Sőrés Lia alkotásaira utal, második része pedig a különböző, bárki számára kipróbálható ügyességi játékokra. Lia down szindrómával élő festőművész, aki képei hangulatával, vidám színeivel és geometriájával egy kicsit boldogabb világot szeretne teremteni. Élvezi, hogy a kreativitását kiterjeszteti a festészetben.

Találkozásaink alkalmával egy mérhetetlenül kedves, szeretetreméltó és erős embert ismerhettünk meg a személyében.

A kiállítás rendezői, szervezői a Bocskai 11 c. osztályos tanulói voltak, akik a záró rendezvény napján nagy szeretettel vártak mindenkit. A színvonalas megnyitón intézményünk diákjai a zene és a versek segítségével közvetítették az elfogadás fontosságát, megalapozták azt a hangulatot, melyet Lia képei sugallnak. Majd beszédet mondott dr. Papp Kornél, intézményünk főigazgatója, Nagy Viktor szigethalmi alpolgármester úr és a sportegyesület vezetője.

Az ügyességi játékokat sok diák próbálta ki, a CSEFOSZ sportolóival együtt. A játékok célja az volt, hogy egy rövid időre a részt vevők megtapasztalhassák, milyen nehézségekkel találkoznak a fogyatékkal élők. Milyen lehet látássérültként, siketként, autistaként vagy mozgássérültként élni a mindennapokat.

            A rendezők nagy örömmel fogadták a rendezvény népszerűségét és szeretnének köszönetet mondani Bakó Katalin tanárnőnek és Gonda Sándor tanár úrnak a nagyszabású projekt megvalósulásáért, a segítségért és a támogatásért.

Bacskai Bence János
11.c