Az utóbbi időben többször
elém került az „öröm” témája, és a virágvasárnapi történet kapcsán is többször
azon gondolkodtam, vajon teljes volt-e Jézus öröme, hogy elkezdődött
küldetésének utolsó fázisa, vagy (ahogy mondani szoktuk) az örömbe némi üröm is
vegyült, mivel előre látta a meghasonlott, most még ujjongó, később őt elítélő
tömeget. Nehéz megmondani, mit érzett Jézus a bevonulás napján, illetve nem is
annyira. Irodalomórán nagyon haragudtam a tanáromra, mikor elemezni kellett,
mire is gondolt a költő versírás közben, és csak az a verzió volt elfogadható,
amit a tankönyv vagy a Tanár úr állított. Pedig csak egy ember tudja, mire
gondolt a költő: maga a költő. Ha valakinek a gondolatait, az érzéseit
próbáljuk meg kitalálni és elemezni, miért ne lehetne több elgondolás is?
Nos, ilyen szemszögből nézve talán megfejthetetlen, mit is érzett pontosan
Jézus: abszolút örömöt, vagy keserédes érzései voltak. Viszont Jézust jobban
ismerjük, mint bármelyik költőt, hiszen nem csak a Szentírás tanúskodik az
életéről, nem csak János ír részletesen Urunk lelki világáról, de (mondjuk így)
mi belülről is ismerjük Őt, hiszen bennünk él és mi Őbenne. Így belülről
ismerve Őt, azt gondolom, az Ő öröme tökéletes öröm volt mind Virágvasárnap,
mind Nagypénteken.
Nem Virágvasárnapon és nem Nagypénteken szembesült az emberi gyarlósággal, a
kétszínűséggel, a megvesztegethetőséggel, az elfordulással, vagyis magával a
bűnnel. Ő ott volt az Éden-kertben, mikor többre vágytunk az Ő szereteténél,
ott volt a Sínai-hegynél, mikor bálványt építettünk, és sorolhatnám az
eseményeket egészen a mai napig. Nem Nagyhéten ismert meg bennünket, így nem is
csalódhatott bennünk: akkor is hoztuk a formánkat! Tudta, milyenek vagyunk,
ezért döntött úgy, hogy meghal értünk.
Egyszer azt tanította, hogy olyan örömöt akar adni nekünk, amilyen Ő benne van,
hogy a mi örömünk is teljes legyen. Mit is jelent a tökéletes, krisztusi öröm?
Azt, amikor nem a virágvasárnapi hozsannázás és a golgotai gyötrődés végletes
állapota határozza meg a bennem lévő, egész életet meghatározó érzést, hanem
az, hogy az Atya szeret és megbocsát! A tékozló fiú biztos gyötrődött hazafelé,
mert nem tudta, mivel várja az atyja, de Jézus tudta és mi is tudjuk: ölelő és
tárt karokkal! Ez az a biztos érzés és tudat, amire én azt mondom: tökéletes
öröm. Ezt látom lelki szemeimmel a szamárháton ülő Jézus arcán, és ezt érzem a
Szentléleknek köszönhetően magam is mindennap, mikor hol magasságokat, hol
mélységeket élek meg a szolgálatomban. Néha ujjongok, néha gyötrődök; néha
szárnyalok, mint a saskeselyű, néha földre rogyok, mint Bálám szamara, de az
örömöm mégis teljes, mert majd egykor hazamehetek és az én Atyám ölelő karokkal
vár. Ha te most, kedves olvasó éppen virágvasárnapi örömöket élsz meg, adj érte
hálát az Úrnak. Ha a Nagypéntek gyászát és kínját éled át, hívd segítségül a
vigasztaló és gyógyító Szentlelket. De bármilyenek is legyenek a jelenlegi
körülményeid, egyet ne felejts: a te szerető Atyád vár téged! Ez az öröm legyen
benned most és mindörökké! Ámen! (Major
András intézményi lelkész)