XIX. Bocskai István Református Műveltségi Vetélkedő

vetelkedo2018

Az ezredfordulón indult Bocskai István Református Műveltségi Vetélkedőt XIX. alkalommal került megrendezésre. Csurgótól Kézdivásárhelyig, Nagyberegtől Hódmezővásárhelyig a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek református középiskolák a megmérettetésre. E hosszú idő sok érdekességet tartogat: a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója diákként vett részt a versenyen, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója immár 17. alkalommal kísérte el a diákjait a versenyre. Hosszan lehetne ezt még sorolni. Összesen 13 iskola 15 csapattal vett részt. Április 13-án az első forduló Budapest dualizmus kori épületeit mutatta be. Délután istentiszteleten vettek részt, majd ünnepi vacsora következett. A vacsora után táncház és koncert volt a program. A csángó zenére mindenki táncra perdült. Az esti beszélgetés mindig felemelő pillanata a rendezvénynek, ahol tapasztalatot cserélhetnek az iskolák, elmondhatják örömüket, bánatukat. A verseny napja szombat volt. A diákok a műveltség sok területén megmutathatták tudásukat: hit- és erkölcstan, történelem, művelődéstörténet, magyar irodalom, matematika, földrajz, biológia. A versenyt a Nagyberegi Református Líceum nyerte, második lett a Bethlen Gábor Református Gimnázium Hódmezővásárhelyről, harmadik pedig a Tatai Református Gimnázium II. csapata. Különdíjban részesült a Szatmárnémeti Református Gimnázium a dualizmus kori Budapest bemutatásáért, illetve a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola lett egy dualizmus kori protestáns személy bemutatásával. Szombat délután – levezetésképpen – a Budapestre látogattunk el, hogy megtekintsük a tanultakat: Andrássy út, Hősök tere, Vajdahunyad vára és az 1800-as évek végén már működő Hauer cukrászda. Szombat este vagy vasárnap reggel mindenki elindult haza tele élményekkel, kalandokkal, tapasztalatokkal.

Hálát adunk Istennek, hogy találkozhattunk!

Kállai Attila
igazgatóhelyettes

 

https://www.facebook.com/media/set/?set=ms.c.eJw9UscNBEEI6~_hEDv03dlrA87RIDrQLaYmWkjnXr13IOIxD05kHa3t~_dS07zPRhU9Sjp56yuLSskznp6urTT3F14W9~%3Bud09ia8u7IvJxDqpI4Bj8e3vrG8~_Oq~%3BuOlhw30ePVQH73BO6~%3Btx~_kru~%3B~_~_vtL9n9evO5~_wL~_KC9fAu6db~%3Bgz~%3BNLz5mvn~%3Bfi09NQtcK~%3BGP7973asvoS9o8PNn9fvTXz7~_iKJ~%3Bsenze~%3BKo49M2mAL8evN0Pj1Zo0fhF8n0E~%3BKgyUvVMZ~_jJ~_F3rF7gtv2fxv~%3BQ3jOGv~%3BsP9OoxfJEPDX~%3Bq42~_ctPyQh9u3D~%3BpMdDEBy~%3BjLfP5wT37sp0948svqw7T9Cj97~%3B5GhXxfnYablh3tM8~_~_iyHf56ePP44eI~%3BQG99rVa.bps.a.952038091637866.1073741870.268709119970770&type=1