Júliusban 5 napos napközis néptánc-tábort tartottunk

Délelőttönként 2 csoportban folyt a néptánc-oktatás: a kicsikkel Kulcsár Luca, a nagyokkal iskolánk néptánctanára Sátori Júlia és Győri Sipos Gergő foglalkozott.

A foglalkozásokon élő zene kísérte a táncot. Minden nap más hangszerrel, más tájegységgel ismerkedhettek meg a gyerekek: duda, furulya, tekerőlant, citera, vonós zenekar. A kiváló zenészek nemcsak hangszereiket mutatták be, de gyönyörű népdalokat is tanítottak a táncpróbák szünetében.

Délutánonként kézműves foglalkozáson vehettek rész a gyerekek. Dvorák Mariann néni jóvoltából meg tanultak nemezelni, hímezni, szőni, fonni, Lucával pedig fakanál bábut készítettek.

A csapatverseny szintén nagy sikert aratott, akadályverseny, számháború, sportvetélkedők színesítették a programot.

Pénteken, a tábor utolsó napján, gálaműsorra hívtuk a szülőket, hozzátartozókat. A gyerekek bemutatták, milyen táncokkal ismerkedtek meg a héten, valamint a tánctanárok is tartottak egy kis bemutatót.

A műsor után eredményhirdetés következett: oklevelek átadása, tortaevés. Végül közös táncházzal zártuk a hetet.

Júliusban 5 napos napközis néptánc-tábort tartottunk