Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes a Bocskaiban

dav

A zene világnapja alkalmából adott nagysikerű koncertet a Bocskaiban a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes.

A műfajok közötti utazásunkat Kovács Zalán László irányította, aki az alapfokú művészeti iskola pedagógusaként és a rézfúvós quintett művészeti vezetőjeként volt jelen ezen alkalommal. Széles és változatos repertoárjuk az ősi ausztráliai zenétól a filmek zenéjéig tartott.

 

A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes 1998-ban alakult Budapesten Kovács Zalán László művészeti vezető irányításával. Tagjai a Zeneakadémia jelenlegi, illetve friss diplomás hallgatói, akik az együttes hazai és nemzetközi versenysikerei mellett, szólistaként is több tucat helyezést értek el megmérettetéseken. A klasszikus rézfúvós kvintett irodalom mellett saját átirataik, valamint számukra komponált darabok tarkítják széles repertoárjukat. Alakulásuk óta évente közel száz fellépésük alkalmával játszottak Magyarország legjelentősebb koncert- és rendezvényhelyszínein, illetve szerte Európában. Televízió és rádió felvételeik mellett tizenegy hanghordozón hallható játékuk, melyekből közel tízezer példányt hallgatnak szerte a világon. Számos nagyszabású hazai fesztivál rendszeres fellépője és több koncertsorozat szervezője az együttes. 2007-ben megkapták az Artisjus alapítvány különdíját.