Szerző: koscsakrobi
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Az alapfokú művészeti iskola tanévzáró bizonyítványosztására 2021.06.12-én, szombaton 17.30-tól kerül sor a halásztelki Márai Sándor művelődési házban. A tanévzárót követően szeretettel hívjuk Önöket, Benneteket a fúvószenekar filmzenei koncertjére.
Tisztelettel: Tóth Ákos
Intézményegység – vezető
Képzős siker!
A Launai Miklós Református iskola “Egyedűl” című Megyei Képző-és fotóművészeti pályázatán Tóbiás-Solymosi Sára “Céltalan” című alkotása II. díjban részesült. Gratulálunk felkészítő tanárának Deák Ágnes tanárnőnek.

Eredményes felvételi!
Szintén nagy örömmel jelenthetjük be hogy az alapfokú művészeti iskola klarinét szakos tanítványát Kujumdzisz Kírát felvették a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskolába. Köszönet felkészítő tanárának Kollatosz Jorgosz tanár úrnak, és elméleti tanárának Bánfai Beátának. Természetesen gratulálunk Kírának is és további sikereket kívánunk zenei pályáján!

Felvételi siker!
Nagy örömmel és büszkeséggel adjuk hírül hogy az alapfokú művészeti iskola tanítványát Horváth Kittit felvették a Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola népzene tanszakára. Köszönet felkészítő tanárának Szécsi Attila tanár úrnak, és elméleti tanárainak Bánfai Beátának, Géczy Andreának és Tóth Ákosnak. Nem utolsó sorban gratulálunk Kittinek is és további sok sikert kívánunk kezdődő zenei pályáján!

FILM-ZENE

Tanévnyitó az Alapfokú Művészeti Iskolában

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
2020. szeptember 07-én (hétfőn) 17.00-kor kerül sor a tanévnyitó ünnepély megtartására a Bocskai István Református Oktatási Központ Alapfokú Művészeti Iskolájában.
Helyszíne: Bocskai középiskola belső zárt udvara.
Maszk használata az udvaron ajánlott, de nem kötelező.
Nem léphet az iskola területére, így nem vehet részt a tanévnyitón az a tanuló, aki (vagy a vele közös háztartásban élő személy) 2020. augusztus 17. után külföldön tartózkodott. Mindez a zöld minősítésű országokra is vonatkozik.
Tóth Ákos
Intézményegység-vezető
Halásztelek 2020. 09. 03.
Járványügyi szabályok a Bocskai Alapfokú Művészeti Iskolában
A nevelőtestület döntése nyomán az intézmény látogatásának különös szabályai:
• Nem léphet be az intézmény területére az a pedagógus, munkavállaló illetve tanuló és szülő, aki a megelőző 2 hét során külföldön járt, függetlenül az ország besorolásától, illetve az elvégzett tesztek eredményétől.
• Nem látogathatja az intézményt az a pedagógus, munkavállaló illetve tanuló és szülő, aki betegség tüneteit észleli szervezetében és/vagy lázas.
• Az intézménybe történő első belépéskor naponta kötelező a bejáratnál található fertőtlenítőszer használata.
Teendő az intézmény területén észlelt tünetek (megbetegedés) esetén:
•
Amennyiben a tanuló maga észleli a betegség tüneteit, köteles
jelezni azt az első adandó alkalommal az iskola valamely
pedagógusának.
• A megbetegedés tüneteinek észlelése
esetén a tanuló elkülönítése a hold utca 8 alatti épület
földszinti csoportszobájában történik.
• Az elkülönített
tanuló környezetében mindenki köteles maszkot viselni.
•
Az iskola titkársága értesíti egyrészt az iskolaorvost, aki
meghatározza a további teendőket, másrészt a szülőket, akik
kötelesek gyermekük hazaszállításáról gondoskodni.
Halásztelek 2020. 09. 01.
Tóth Ákos
Intézményegység-vezető
Bizonyítvány osztás tájékoztató

MEGHÍVÓ
