Bemutatkozunk

Üdvözöljük honlapunkon!

 Kedves Látogató! Köszönjük érdeklődését!

Amennyiben csak egyes fejezetekre kíváncsi, a címre kattintva gyorsabban eljuthat a kívánt információhoz. Ha intézményünkkel kapcsolatban további kérdése van, szívesen állunk rendelkezésére a címlapon felsorolt elérhetőségek valamelyikén.

Hasznos időtöltést, kívánunk!

  1. Hol található Halásztelek? (térkép)Halásztelek a Csepel-sziget északi részén, a Nagy-Dunához közel található. A Budapestet elkerülő M0-ás körgyűrűről Lakihegy érintésével közelíthető meg.  A fiatal, 60 éves település Budapest közigazgatási határától 3 km-re, a Ráckevei régióhoz (2013. jan. 1-től a Szigetszentmiklósi járáshoz) tartozik.
  2. Iskolánk története
    Intézményünket a három helyi történelmi egyház közös elhatározásából (római katolikus, görög katolikus, református) 2004-ben alapította a Tököl-Halásztelki Református Egyházközség Halásztelki Református Általános Iskola néven. 2006-ban felvette – a vele közös fenntartású Középiskolával együtt – Bocskai István nevét. A 2012/2013. tanévtől a Halásztelki Református Egyházközség fenntartásában, több intézményegység összevonásával, tagintézményként a Bocskai István Református Oktatási Központ Általános Iskolája. Jelenlegi tanulólétszámunk 380 fő. Teljes intézményi szinten 1600 fő.
  3. Mik nevelési, oktatási elveink?
    A legfontosabbnak tartjuk, hogy az alapozó szakaszban a gyermek szerezze meg képességeihez mérten abszolút jártasságát az írás, olvasás, számolás és szövegértés területén, majd erre építve a középső szakasz szaktárgyi ismeretit. A sikeres elsajátítás érdekében igyekszünk alkalmazni minden olyan bevált módszert és technikát (lásd 6. pont) amellyel a tanulást segíteni tudjuk, hogy az iskolai időszak lehetőség szerint ne a kudarcról és a kiábrándultságról szóljon, hanem része maradhasson a boldog gyermekkornak. Nem alkalmazunk viszont olyan módszereket, amelyekről az évek során bebizonyosodott, hogy magyar nyelvünk sajátos logikájához és szerkezetéhez nem alkalmazhatók.Valljuk, hogy a nevelés alapvető színtere a család. Iskolai nevelési törekvéseink szerint a gyerekek itt eltöltött éveik alatt tanulják meg, majd váljanak szokásaikká az emberi együttélés alapszabályai, a bibliai 10 parancsolat elvén. Legyen természetes számukra az elfogadás és befogadás, a tolerancia, a másik megbecsülése Jézus Krisztus tanítása szerint: „…szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”Ezt kívánjuk közvetíteni a felnőtt- gyermek, valamint a pedagógus-diák kapcsolatban is. Az iskolában folyó nevelő és oktató munkát így a türelem, szeretet, a személyes odafigyelés jellemzi. Pedagógiai programunk kulcsszavai: keresztyén életelvek, a magyar történelemi hagyományok megismertetése, tisztelete és ápolása, valamint hazafiságra és fegyelmezett munkára való nevelés.
  4. Mit jelent az egyházi jelleg?
    Iskolánk egyházi, ezért világnézetileg elkötelezett.  Ily módon jogszabályok biztosítják, hogy jellegéből adódóan külön tartalmi illetve formai sajátosságokat, elvárásokat is megfogalmazhasson 2011. CXC. (törvény a köznevelésről 31 § 1,2 ,(a), 32. §). Keresztyén nevelésünk a Magyar Református Egyház közössége és törvényi keretei között valósul meg, támaszkodva a mintegy 500 éves református iskolai nevelés hagyományaira, ugyanakkor nyitottan minden hitvallásunkkal és elveinkkel egyező újszerű oktatási és nevelési módszerre, technikára. Keresztyén elkötelezettségünkből adódik, hogy nevelésünkkel segítsük elő a boldog, kiegyensúlyozott gyermekkort, a gondolkodó és véleményformálásra képes fiatal kort, amely a felelősség teljes felnőtt kor alapja.
    Családi Istentisztelet: Célja, hogy a fenti elvekből kiindulva, hosszútávon olyan értékközösség felé orientálja a gyermekeket, ahol hasonlóan gondolkodó emberek közös alapon együtt keresik személyes és globális kérdéseikre, problémáikra a válaszokat, megélve a „valahová tartozás” élményét, a közösség összetartó erejét, védve ezzel a gyermek és a fiatal korosztályt veszélyeztető jól ismert mai hatásoktól.
    Iskolai programunkba beépítve azt jelenti, hogy a tanulók egy tanévben, havi rendszerességgel 9 db. templomlátogatási aláírást, szereznek felekezetük és lakóhelyük szerinti gyülekezeti közösségből. Tapasztalatunk, hogy ezekre az alkalmakra a szülők többsége szívesen elkíséri gyermekét.
  5. Hogyan épül fel oktatási szerkezetünk?
    A korábban iskolaotthonos oktatási formát (melyet az első két évfolyamban tartottunk) felváltotta a 2013. szeptember 1-én bevezetett egész napos iskola. Mindezt úgy, hogy iskolaotthonos oktatási forma struktúráját megtartottuk. Tehát az elsős kisgyerek változatlanul két tanítóval kezdi tanulmányait, akik a tantárgyakat, szakmai tapasztalataik, tudásuk szerint, egymás között megosztva tanítják. Ebben az időszakban – mivel a gyerekek 750 – 1600-óráig az iskolában vannak – házi feladataik zömét is az iskolában készítik el, eleinte közösen, később folyamatosan nagyobb önállóságot hagyva számukra. Órarendjük szervezése  rugalmas, figyelembe vesszük a gyerekek napi terhelhetőségét. A tanórák nem szorosan követik egymást, hanem közbeiktatunk mozgást, játékot, meseolvasást, kézműves foglalkozást, levegőzést. A nap folyamán,  egyenletesebb a tanulók terhelése. Első évfolyamon a napi tanulásszervezés viszonylagos rugalmassága nagymértékben megkönnyíti az óvodai-iskolai „puha átmenetet” is.3-8. évfolyamtól a tanítási órák többsége a délelőtti időszakra esik. Az órarendi lehetőség azonban nem zárja ki a tanítási napra eső egyéb foglalkozások napközbeni beiktatását sem. Egyes tantárgyakat, így a matematika, magyar nyelv – és irodalom, valamint az angol és német idegen nyelveket – nem tagozatként – emelt óraszámban tanítjuk. Egyházi tantárgyaink: heti 2 hittan, felsőbb évfolyamokon heti 1 egyházi ének. A mindenkori 3. évfolyam úszásoktatásban vesz részt a teljes tanévben. A 3. évfolyamon írás és olvasás nélküli játékos szakkör formájában tartunk angol, valamint német nyelvű foglalkozásokat.
  6. Milyen tanulást segítő módszereket alkalmazunk?
    Elsőseink a Meixner Ildikó által kidolgozott olvasókönyvből és írásfüzetekből kezdenek megismerkedni az olvasás és az írás világával. Egy sajátos betűtanítási sorrend alapján halad a program, ez a sorrend gondot fordít arra, hogy egymástól a lehető legtávolabbi pontokon vegye elő az egymással bármilyen tekintetben hasonló, ezáltal könnyen összekeverhető betűket. A módszer lehetővé teszi, hogy minél több irányból, minél több érzékszerv bevonásával tanulják meg a gyermekek a betűket írni és olvasni. A speciális sorrend és a több csatornát bevonó tapasztalatszerzés mellett a Meixner olvasástanítási módszer sikerének záloga továbbá a szinte azonnali összeolvastatás. Olyan magánhangzókat és mássalhangzókat tanít először a program, amelyeket egymás mellé állítva leghamarabb értelmes magyar szavakat kaphatunk, így azonnali sikereket érhetünk el az olvasásban. Kifejezetten nagy segítséget jelent azoknak a tanulóknak, akiknél írás, olvasás részképesség elmaradás gyanúja merül fel. A módszer a tanuló csoport normál tanterv szerinti haladási ütemét nem befolyásolja.A kooperatív csoport munka, egy olyan tanulási forma, amelynek az alapja a kiscsoportos tevékenység. Lényege, hogy a gyermekek a tanulási folyamatban, vagyis az ismeretek elsajátításában alkotó módon vesznek részt, „nemcsak” befogadói. A hangsúly a közös munkán, az együttműködésen van, nem a saját feladatukkal foglalkoznak. A csoportokat általában heterogén módon alakítjuk ki, a tagok megtanulják, hogyan viszonyuljanak egymáshoz, a jobb képességű tanulók tanítva tanulnak, a gyengébb képességűek, pedig esélyt kapnak arra, hogy ne maradjanak le. A csoportnak minden feladattípusban több nehézségi szint megoldására van lehetősége. A pedagógus elsősorban szervezőként vesz részt. Frontális (hagyományos) órák inkább az új tananyag átadásakor vannak, míg a kooperatív foglalkozások a gyakoroltatásra, jártasság megszerzésére, ill. a kompetencia fejlesztésére alkalmasak. A tanító-tanár órai munkáját egyes munkafolyamatokban pedagógiai asszisztens segíti.Tapasztalataink szerint egyre több a tanulási, magatartási, beilleszkedési problémával küzdő gyermek. A tudományos kutatások mai állása szerint ezek a nehézségek nagymértékben összefüggnek a mozgásfejlődési folyamat valamelyik szakaszának elmaradásával, hiányaival (akár a magzati állapottól kezdve).  Az elmúlt szűk két évtized felfedezése, hogy mozgásterápiával helyrehozhatók, visszapótolhatók a hiányok jelentős része, amely komplex módon mindhárom típusú nehézségben akár egyszerre hozhat látványos javulást is. Ennek érdekében, (integráló intézményként is) az iskolánkba befogadott tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeken kívül egyelőre az alsós iskolai korosztálynak lehetősége van bekapcsolódni.Külön gondot fordítunk a matematikában, spotban, idegen nyelvi ismeretekben kimagasló képességű gyermekekre, az ő számukra tehetséggondozó foglalkozásokat, valamint csoportos és egyéni versenyfelkészítőket tartunk.Minden napos testnevelés
    A  heti öt órás testnevelés keretén belül a tanrend szerinti órák mellett a következő foglalkozásokat tartjuk: néptánc 1-6. évfolyamon, úszás a mindenkori 2. évfolyamon (Tököl, városi uszoda egész tanévben), tőrvívás a mindenkori 3. évfolyamon. A tőrvívást a magasabb évfolyamokon a testnevelés órai kereteken kívül egyesületi formában lehet folytatni, a Halásztelki Bocskai István Kulturális Egyesület, valamint a Magyar Vívószövetség megállapodása alapján.
  7. Mi az Egységes Református Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény?
    A különböző megsegítésben résztvevő gyermekek számára az Egységes Református Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény (EGYMI) szakemberei nyújtanak szakmai hátteret. Ezek a következők: logopédia, pszichológiai ellátás, szurdo- (hallássérült) logopédia, dislexia, disgraphia, discalculia prevenció és reedukáció, valamint komplex gyógypedagógiai fejlesztés. A foglalkozások – a szakértői bizottságok javaslata alapján – egy személyes, csoportos, vagy tanórai keretek között szerveződnek. Pedagógiai asszisztenseik kifejezetten a sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítésére vannak felkészítve. A Szakszolgálat intézményünkben állandó telephelyen működik, valamint nevelési tanácsadói jogkörrel is rendelkezik.
  8. Milyen tanórán kívüli lehetőségeket kínálunk még?

    Művészeti Iskola
    Intézményünk az elmúlt 3 év alatt az oktatási központ kulturális életében kiemelkedő tényezőjévé vált. Művésztanáraink az oktatás mellett aktívan alkotnak, szerepelnek, zenekart és kórust vezetnek. Az iskolában a nevelő-oktató tevékenységet a művészeti területnek, illetve tanszaknak megfelelő művésztanár vagy szaktanár látja el. Fontos követelmény, hogy a tanár területének jól képzett szakembere legyen. Aktívan vegyen részt a  művészeti életben, amatőr mozgalomban.Jelenleg működő tanszakok:Fúvós hangszerek (klarinét, szaxofon, furulya), ütő hangszerek, magánének, zongora, fuvola, klasszikus gitár, jazz gitár, néptánc, népi hangszerek, képzőművészet (ezen belül szobrászat is). Tervezett tanszakok: jazz nagybőgő, klasszikus hegedű
    Céljaink, feladataink: A tanuló művészeti készségeinek és képességeinek fejlesztése.  Az alkotó munkával együtt járó pozitív élmények segítségével járuljanak hozzá a harmonikus érzelmileg gazdag, kreatív személyiség kialakításához. A hangszertanítás értékes zenei anyagon, korszerű eszközökkel alakítsa ki a biztonságos hangszerkezelést.  Alapozza meg a művészeti kifejezőkészségek kialakítását bontakoztassa ki a tanulók alkotó fantáziáját és fejlessze improvizációs készségét.Bozsik program2012 októberében csatlakozott a Bocskai István Református Oktatási Központ a Bozsik- Gyermek Intézményi Programhoz. A program célja a labdarúgás utánpótlásbázisának szélesítése mellett a sportág népszerűsítése, tehetséges gyermekek felfedezése, az egészséges életmódra nevelés elősegítése és a Fair Play szellemiség érvényre juttatása. Öt korcsoportban (óvodástól 12 éves korig) történik a lányok és fiúk regisztrációja. A kis focisták nevelésében nem a verseny, hanem a sikerélmény- orientáltság és a részvétel az elsődleges. Apró lépésekben formálódnak az összetartó kis csapatok, melyek rendszeresen vesznek részt körzeti és országos labdarúgó fesztiválokon.Sportkörök: kézilabda, atlétika, labdarúgás, pingpong, aerobic, hapkidóSzakkörök: kézműves szakkör, filmklub, rovásírás kórus, logika tanfolyam.
    Szakköreink lehetőséget biztosítanak a matematikában, spotban, kimagasló képességű gyermekek tehetséggondozására.Nyári táborokIskolánk a nyári szünetben sem zárja be kapuit. A történelmi egyházakkal együttműködve a nyári szünet egész tartamára biztosítja a hasznos időtöltést a tanulóknak önköltségi áron. Az egyházi táborokon kívül iskolánk már nagy hagyománnyal rendelkező táborai:

    • nagy nyári tábor (minden évben más magyar tájegységen)
    • sport-hittan tábor napközis jelleggel
    • kézműves tábor napközis jelleggel
    •  bentlakásos hittantábor
    • „csibe” tábor az első évfolyam számára napközös jelleggel
  9. Milyen nem kötelező, egyéb szolgáltatásokat nyújt iskolánk?
    Intézményünk országos beiskolázású, ezért távol lakás, vagy a közlekedési nehézségek esetén általános iskolások számára is van lehetőség kollégiumi elhelyezésre. Mivel tanulóink jellemzően a környék három nagy településéről járnak be (Tököl, Szigetszentmiklós, Szigethalom), ezekről a településekről intézményünk által fenntartott iskola busz szállítja őket iskolába és haza.
  10. Hogy történik a beiskolázás – új tanuló felvétele?
    A beiskolázási időszak minden évben január végén, két napon megtartott nyílt napokkal kezdődik, melynek időpontját a helyi sajtóban, iskolánknál elhelyezett óriás plakáton, valamint honlapunkon (a címlapon és a „programnaptár” fül alatt) hirdetünk meg.
    Ezeken a napokon a gyermekkel együtt órákat lehet látogatni az iskolaotthonos első két évfolyamon, a helyben közzétett órarend szerint. A nyílt napokon az iskola vezetése is találkozik a szülőkkel egy tájékoztató, valamint egy fórum keretén belül. Ekkor elvihető, illetve a honlapról is letölthető (a „letöltések” fül alatt) a beíratási szándékot jelentő nyilatkozat, amit a rajta megjelölt határidőig vissza kell juttatni intézményünk titkárságára.
    A beíratást megelőző néhány hét alatt minden családdal személyesen találkozik az iskola vezetése, ahol egy fél órás beszélgetés keretében ismerkednek meg és lehet kérdéseket tisztázni a hosszú távú együttműködés érdekében. Mivel az óvodai kibocsátó dokumentum nem ad lehetőséget az óvodának, hogy az iskolaérettséggel kapcsolatban részletesebb pedagógiai tájékoztatást adjon a gyermekekről, ezért az EGYMI szakemberei a beszélgetés ideje alatt felmérik a gyerekeket. Tapasztalatukat rögtön megosztják a szülőkkel. Az iskolának viszont segítség abban, hogy minél előbb ismerjük meg, állhat-e fenn valamilyen részképesség elmaradás gyanúja, amiben a gyermek felvétele esetén már a kezdetektől tudunk célzottan segíteni.
    Magasabb évfolyamra, vagy tanév közben jelentkező tanuló esetén is kérjük a családi találkozást, valamint a korábbi iskolában teljesített előzményekről szóló dokumentumokat (Bizonyítvány, Tájékoztató, matematika, magyar füzetek, oklevelek, elismerések stb.)
    Beiratkozás a területileg illetékes Kormányhivatal közleménye alapján, a beiskolázási időszakban (április1-30) kiírt beiratkozási napokon. A felvételt nyert tanulók szülei számára első szülői értekezlet június harmadik hetében, a Programnaptárban megjelölt időpontban tartjuk, amely a tanulók osztályba sorolásáról, az iskolakezdés részleteiről, a nyári előkészület teendőiről, valamint az augusztusi „csibetábor” tájékoztatójáról szól.
    „Csibe tábor” általában 4 napos napközbeni tábor (8-12.00 h) iskolánkban, augusztus 20-a hetében. Itt a gyermekek már a tanévkezdés előtt találkozhatnak egymással, miközben játékos módon felkészítik leendő tanítóik, valamint a fejlesztő pedagógusok az iskolakezdésre.  

 

KÖSZÖNJÜK ÉRDEKLŐDÉSÉT!

About the author

A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat. További információk

Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. További tájékoztató

Bezárás